Mi lesz az emberi zsenialitással az MI korában?

Ma szinte minden, mesterséges intelligenciáról szóló beszélgetés ugyanazok körül a kérdések körül forog: mennyire intelligens, mennyire kreatív, milyen gyorsan dolgozik, és mennyiben képes helyettesíteni az embert. Nekem azonban úgy tűnik, hogy ezekből a beszélgetésekből hiányzik egy sokkal fontosabb kérdés: mi történik az emberi zsenialitással a mesterséges intelligencia korában?

A zsenialitás számomra nem hírnév, magas IQ vagy a kiválasztottakról szóló romantikus mítosz. Az emberi zsenialitás képesség arra, hogy valami valóban új forrásává váljunk: meglássuk azt, amit még senki sem látott, kilépjünk a gondolkodási sablonokból, és ne pusztán a körülményekre reagáljunk, hanem belső középpontunkból, saját akaratunk, felelősségünk és alkotóerőnk mélyéről cselekedjünk.

Ezért nemcsak az érdekel, hogy mire képes az MI, hanem az is, hogy egyre erőteljesebb jelenléte mit tesz az emberrel.

A mesterséges intelligencia már most nem csupán a munkaeszközeinket változtatja meg. A gondolkodás környezetét is átalakítja: azt, ahogyan írunk, fogalmazunk, tervezünk, értelmezünk, döntünk és problémákat oldunk meg. Ezzel pedig azokat a feltételeket is megváltoztatja, amelyek között az emberi eredetiség egyáltalán megszülethet.

Igen, az MI felerősítheti az ember képességeit. Felgyorsíthatja a keresést, hozzáférhetőbbé teheti a tudást, megkönnyítheti a kísérletezést, és támogathatja az alkotást. Ugyanakkor észrevétlenül arra is szoktathat bennünket, hogy a gyorsaságot a mélység elé helyezzük, az összeillesztést a felfedezés elé, az optimalizálást pedig az elé a belső munka elé, amelyből valami valóban új születik. Ekkor már nem az a központi kérdés, hogy képes-e egy gép utánozni a kreativitást, hanem az, hogy mi történik az ember valóban újat teremtő képességével egy olyan világban, ahol a gépek egyre meggyőzőbben utánozzák a gondolkodást.

Úgy érzem, korunk egyik meghatározó filozófiai törésvonala éppen itt húzódik. Újra kell gondolnunk, mi az emberi zsenialitás; mi az emberben az, ami nem vezethető vissza algoritmusra, ami nem merül ki a már létező dolgok újrafeldolgozásában, és ami az eredeti cselekvés élő forrása marad. Mert a jövő nem csupán a technológia szintjén dől el. Azon is múlik, hogy az ember továbbra is a valóban új forrása marad-e.